Magunkról

A “Pont Ami a Kamrába Kell” azért jött létre, hogy jó minőségű, termelőktől származó alapvető élelmiszereket kínáljon XI. kerületi átvevőpontként.

Családunk zánkai borász tagja nemcsak családi pincéjének borait kínálja, hanem egy régóta dédelgetett ötlettől vezérelve összekapcsol minket Balaton-felvidéki kistermelőkkel, így átvevőpontunkon vidéki, magyar ínyencségeket vásárolhatnak az érdeklődők. (Időközben – nagy örömünkre – a Balaton-felvidéki termékek mellet kínálatunk kiegészült az ország más tájairól származó finomságokkal is!).
Sokat gondolkodtunk már korábban is azon, hogy jobban oda kellene figyelnünk arra, hogy mit eszünk, és lehetőségeinkhez mérten minőségit, ha lehet, magyar terméket válasszunk! A korábbi rohanó életünkben örültem, ha beestem egy nagy bevásárlóközpontba, ahol gyorsan mindent, egy helyen tudtam elintézni. Abban a boltban vásároltam, ami ott volt, nem fért bele más. Ez így volt gyors és egyszerű! De most rengeteg helyről olvassuk, hogy segítsük a magyar termelőket, mert korábbi rendeléseik elvesztésével a megélhetésük került veszélybe. Itt az alkalom, hogy az eddig halogatott terveinket megvalósítsuk és mi is minőségit együnk és ezzel a magyar termelőket támogassuk! Ebből született a PAKK, ahol reményeink szerint mindenki összeállíthatja a maga PAKKját a kamrájába szükséges termékekből!
Bízunk benne, hogy a termékek elnyerik tetszéseteket, és a későbbiekben tovább bővíthetjük majd a kínálatot!
Gyertek, vegyétek és egyétek!

Shop by Category

New In

We Recommend

Fan Favorites

On Sale

Best Sellers